Jó pár éve egy teákkal gazdagon megterített asztalnál beszélgettünk, nem itthon történt. Az előadás egyébként a tea ízesítése körül forgott, kókusz és pálmacukor, nyers nádmelasz és még legalább egy tucat féle cukrot kóstoltunk végig teákkal és a nélkül, szigorúan történelmi, elsősorban birodalmi aspektusban. Miközben szirupossá gömbölyödött a hangulatunk, mintegy bókként kérdeztem a vendéglátót: legalább 15-20 fajta olyan különleges teád van, ami sehol máshol nincs, de így alig ismeri valaki. Miért nem próbálod meg bevinni valamelyik üzletláncba, vagy étterem hálózatba. Igazán megérdemelnéd, hogy végre sikered legyen, fáradoztál vele eleget...

A válasz meglehetősen józan volt

- természetesen a gazdagodás, vagy a gazdagságban mérhető siker ösztönösen abba az irányba terel, hogy minél többet, minél szélesebb tömegeknek mutass be és add el, mindened, amid van.  De ha bekerülsz egy ilyen tömegfogyasztást kiszolgáló láncba, legyen az szupermarket, vagy akár a McDonald’s, azzal végérvényesen lezárul egy korszak a te saját és a teáid életében. Ezek az áruházak ugyanis természetüknél fogva kisajátítják és elhasználják a termékeidet. Globális szemléletű eladáshoz globális termék kell. A tömegfogyasztó pedig az első adandó alkalommal vált. Azt fogod látni, hogy 2-3 év eltelte után, amikor egyébként esetleg jobban kerestél, mint előtte, a teád elveszti az értékét, a nevét és lassan nem ismersz sem rá, sem saját magadra. Amit nyersz, talán egy úszómedence, amit elvesztesz, az minden.

Savanyú a szőlő - gondoltam magamban - de azóta sokan erősítették meg ezt az elképzelést.

Legutóbb, akkor vált végérvényessé ez a „szabály”, amikor a vonal másik végéről tapasztalhattam meg. Évek óta, nem kevés áldozattal hordtuk, hozattuk a teaházba a tortákat és cookikat a countryside és country stílusú budapesti cégtől, ami most megfogta az isten (vagy az ördög) lábát és bekerült a McDonald’s-választékába. Örülni kellene, mert a country torta egy jól eltalált kompromisszum volt, szerethető, nyilván jót tesz a közízlésnek, ha a kacsaláncban is ezt választhatják a fiatalok a szülinapi bulin.

Csakhogy a feladathoz fel is kell nőni. A country tortacég hirtelen elvesztette a kapcsolatot kis vevőivel, hirtelen leszállította a tortái eltarthatóságát, hirtelen elfelejtett linkelni rájuk weblapján, hirtelen nem volt kedve a kért helyre szállítani Budapesten - úgyis van másik....  A reklamációkra a vonal végén egy sületlen kislány, a cég képviseletében azt válaszolja:  

 „-...különben is mennyit rendelnek maguk, hagy nézzem csak, ki az pontosan, aki reklamálni akar? „

Amikor szintén évekkel ezelőtt az egyik japán teáinkat gyártó cégnél szabadkoztam, ha rendelésünk esetleg túl „kicsi”, azt válaszolta az ügyintéző:  

Az  biztos, hogy amikor a kacsacégtől kis vevőihez visszatérni kívánó country cég csenget majd az ajtón, már késő lesz. Nem lesz se torta, se vevő. Csak az úszómedence.

A történet Tóth Dénestől származik, a Carpe Diem Teaház oldaláról (http://www.chai.hu/)