A tea felfedezése, fogyasztása ősidőkre nyúlik vissza. Megközelítőleg 5000 éve ismerik ezt a növényt.

Kínában és Japánban mondák maradtak fenn az első használatáról.

Sen-Nong kínai császár egyik rendeletében egészségügyi megfontolásból előírta a víz fogyasztás előtti forralását. Egy nap, mikor épp egy üstben forralták a vizet, a szél pár tealevelet fújt a vízbe, ami szemmel láthatóan barnára színezte. A császár megkóstolta a főzetet, és nagyon ízletesnek találta.

Japánban i.sz. 520-as évek körül keletkezett monda szerint Bodhidarma, indiai buddhista szerzetes, aki később a japán zen buddhizmus megalapítója, fogadalma szerint 9 évig meditált egy barlangban a fal felé fordulva, hogy elérje a megvilágosodást. Ám egyszer elaludt, és felébredve, hogy ez később ne fordulhasson elő, lemetszette a szemhéját, és a földre dobta. Ezekből nőtt ki a teacserje, melynek levelét később a szerzetesek a fáradtság elűzésére rendszeresen rágcsálták, illetve a későbbiekben italként fogyasztották.

A vadtea őshazája Assam (India), illetve Délkelet-Ázsia, Kína területén található.

Kínában az idők folyamán a kultúra részévé vált a teaivás. Kellemes italként, illetve gyógyászati célra, emésztési, idegi problémák, fáradtság elűzésére fogyasztották. Kezdetben sokféleképpen, gyömbérrel, citrommal, narancshéjjal, sóval, rizzsel keverve itták. Tejjel, vöröshagymával elkészítve még ma is fogyasztják Tibetben és Mongóliában.

A Tang-dinasztia idején i.sz. 800-ban Lu Ju, aki fiatal korában buddhista szerzetes is volt, megírta három kötetes művét a Csa-King-et, melyben a tea termesztésétől kezdve a tea készítéséig és fogyasztásáig végigköveti a tea útját. Könyve igen nagy hatású volt, később ebből fejlődőtt ki és lett a teaivás művészet.

1000 körül, a Szung-dinasztia idején teaházakat, teaszobákat hoztak létre, amik az akkori társadalmi, szellemi élet kedvelt helyei lettek.

Japánba hazatérő buddhista szerzetesek vitték a teaivás szokását. Esszai, a japán zen buddhizmus egyik alapítója 1200 körül honosította meg a teacserjét. Őt nevezik Japánban a „Tea szülőatyjának”. Murata Shuko lett a japán teaszertartás atyja. Szabályokat hozott létre a teaszoba elrendezéséről, a tea tálalásáról, fogyasztásáról. Japánban mindig is a zen buddhizmushoz kapcsolták a teázás szokását, később szertartását.

A tea jórészt a portugálok közvetítésével érkezett az 1600-as években Velencébe és így Európába. Hollandiába a Holland Kelet-indiai Társaság hajói szállították és terjedt el Londonig, Párizsig. Kezdetben luxuscikknek számított, csak a felső társadalmi rétegek fogyasztották, majd ahogy egyre nagyobb mennyiségben hozták be, az ára csökkenésével  mind többen engedhették meg maguknak. Angliában Bedford hercegnőjének hatására kialakult az 5 órai tea „szertartása”.

Oroszországban az 1500-as évek közepe táján már ismerték. Szárazföldi úton, tevekaravánokkal szállították. A szállítás során a vászonzsákokban tartott tea magába szívta a tábortüzek illatát, füstjét, így kapta jellegzetes ízét, aromáját az Orosz Karaván nevet kapott, orosz tea. A tea elkészítésére a szamovárt használták a tibeti „forró edény” mintájára. Az 1900-as években a Transzszibériai vasútvonal kiépülésével fokozatosan megszűntek ezek a karavánok.  

Afrikában, Kenyában, Kamerunban és Dél-Afrikában is meghonosították a teát. Marokkóban angol hatásra mentával ízesített zöld keverékként fogyasztják.

Amerikába valószínűleg az első holland telepeseken keresztül érkezett  a tea az 1600-as években, és később az angol telepesek között is kedvelt itallá vált. Azonban 1767-től egyre jobban emelték az Államokban az adókat, köztük a tea adóját is oly mértékben, hogy az már lázadást szított a telepesek között. Tiltakozásul indián ruhába öltözve 1773. december 16-án Boston kikötőjében egy egész hajórakomány teát az öböl vizébe szórtak. Ezt az eseményt „a bostoni teadélután”-ként jegyezték fel.

Az 1880-as évektől kezdődően egyre jobban foglalkoztak az angolok a tea lehetséges termesztésével. Indiában, Kalkutta környékén próbálkoztak a növények nevelésével. A kínai teával kevés sikert értek el, igazán az Indiában őshonos vadtea nemesítése révén indult be a tea termesztése. Közben Ceylonban (Srí Lanka) is megindult a helyileg termelt tea szüretelése és külföldre szállítása.

Napjainkra már világszerte elterjedt, többféle formában és ízesítéssel fogyasztható kellemes, szinte mindennapi ital lett belőle.